Targonca típusok
Korábban a targoncák a nagyobb bevásárlóközpontok, nagyobb cégek raktárainak alapvető kellékei voltak, ma már azonban egyre több kisebb vállalkozás is felismeri a bennük rejlő lehetőségeket, és beruház egy targoncára. Ha targoncát vásárolnál, de nem tudnád, hogyan, akkor jó helyen jársz.
Fontos információ, hogy ma már nem csak személyesen lehet targoncát vásárolni, hanem targonca webshopból is meg lehet rendelni a gépet.
A webshopokban általában minden targonca típust meg lehet találni. A klasszikus targonca a homlokvillás targonca, melynek lényege, hogy a gép elején egy villa található, ami fel és lefelé mozgatható. A villával felemeljük az árut, majd pedig oda visszük, ahova szeretnénk. Ezt követően pedig a villa emelésével magasra is fel lehet tenni az árut.
Nagyon hasonló a gyalogkíséretű targonca, amely szintén egy villával rendelkezik, valamint egy oszloppal, amint fel lehet emelni a villát, a különbség, hogy ezt gyalogosan kell kezelni, nem lehet rá felülni, mint egy homlokvillás targoncára. A magas oszloppal rendelkező gyalogkíséretű targoncával több méter magasba is lehet az árul emelni.
Ha nem szeretnénk gyalogolni a targonca mellett, akkor felállós raklapszállító targonca is választható. Ez szinte ugyanolyan, mint a gyalogkíséretű változat, csak vagy az irányítás mellett egy felhajtható rész, amire rá lehet állni a gyaloglás helyett.
Ha nagyon magasra szeretnénk emelni az árut, akkor speciális, ún. tolóoszlopos targoncát vásároljunk, amivel akár 10 méter magasra is felemelhető az áru.